LÁNY A HINTÁBAN

Tizenhét éves srác voltam. Életem, a többiekéhez hasonlóan, csak a szórakozásról szólt. „Haverok, buli, pia”, ahogy a közmondás is tartja. Minden áldott nap ugyanaz: reggel, egy kialvatlan éjszaka után, álmosan keltem, a tanulással nem igen törődtem, ennek ellenére kitűnő tanuló voltam, egy istenadta tehetség. Iskolaidőben és az után is a bandával lógtam, mi voltunk az suli ászai, a legmenőbbek. Senki sem mert belénk kötni, mi viszont mindenkibe belekötöttünk, unalomból, vagy ha pénz kellett, vagy ha éppen csakúgy tartotta kedvünk. A lányok megvesztek értünk, főként értem. Én voltam a banda feje. Shade, az alfahím, minden szépségnek jutott egy a csábító mosolyomból. Menő fekete bőrzsekiben, mogorván jártam-keltem, félrelökve mindenkit az utamból. Mindenki messziről elkerült, aki mégsem volt elég óvatos… nos, hát megmutattam, miért is kéne távolságot tartania.

A bandával minden este elmentünk a törzshelyünkre, egy bárba, ami a főútról lekanyarodó kis sikátorban volt, elbújva az közemberek szemei elől. Hangos zene, alkohol, csajok. Minden reggel egy idegen lánnyal az oldalamon ébredtem. Egyéjszakás kalandok, semmi beszéd, csak a szex. Mi kellene még? Elégedett voltam az életemmel, mindenem megvolt. Egészen addig a napig…

… Jól emlékszem arra a napra, mintha csak tegnap történt volna.  

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. A lány, akivel az éjszakát töltöttem még mélyen aludt, mikor kisomfordáltam a szobából. Carolnak hívták, azt hiszem. Nem igazán emlékszem ilyesmikre. Szép volt, szőke hullámos haja, karcsú alakja, igazi bombázó és nem mellesleg az ágyban sem volt semmi, igazi vadmacska.

Ahogy kiléptem az utcára, szokásomhoz híven zsebre dugtam kezem majd megindultam hazafelé. Ujjaim valami papír fecnit találtak, kihúztam, nem is papír, inkább egy szalvéta, széthajtogattam és hangosan horkantottam. Carol száma volt rajta, azokkal a kis kacskaringós betűivel és egy rúzsos csókfolttal. Összegyűrtem és már majdnem kidobtam a legközelebbi kukába, amikor is meggondoltam magam, és inkább visszatettem a zsebembe. Sose lehet tudni, gondoltam.

Miután hazamentem a cuccaimért az iskola felé vettem az irányt. 9:40. A tanítás már rég elkezdődött, de ez nem igazán érdekelt. Átvágtam a füves pázsiton, közben összefutottam az egyik taggal, Zackel. Bevárt, majd együtt folytattuk utunkat fel a lépcsőn, be az épületbe.

-          Na, milyen volt az éjszaka?

-          Isteni!

-          Öregem, nem semmi a csajt szedtél fel.

-          Ja - meglengettem az orra előtt a rúzsos szalvétát.

-          Felhívod?

-          Talán - és egy cinkos kacsintás kíséretében elváltunk.

Az órák unalmasan teltek, mint mindig. A nap fénypontja az volt, mikor a tanár ki akart küldeni az óráról, helyette azonban én segítetem ki őt az ajtó túlsó felére. Egy órán át ordítozott, fenyegetőzött, a fél iskola összegyűlt a terem előtt, és röhögtek rajta.

Aznap este nem a szokásos helyen gyűltünk össze, hanem George új lakásán. Nagy nehezen sikerült összeszednie annyit, hogy béreljen egyet. Apja részeges volt, anyja már rég nem dolgozott, nem csoda, hogy ilyen szülők mellett inkább saját kéró után nézett. Szerencsére nekem nem voltak ilyen gondjaim. Anya egy neves cégnél dolgozott, magas pozícióban, ennek köszönhetően szinte sosem volt otthon. Apám már régen elhagyott bennünket, körülbelül úgy négy éves lehettem akkor, azóta nem hallottam felőle, nem kaptam egy levelet sem, soha. A lényeg: enyém volt az egész ház, azt csináltam, amit akartam, azzal voltam, akivel akartam.

Mikor beléptünk az ajtón, füst, alkohol és izzadságszag csapta meg orrunkat, a zene szinte megsüketített minket. Valaki teli söröskorsókat nyomott a kezünkbe, majd tovább is ment. Már félig kiittam, mire megtalálta a házigazdát, egy pultnak támaszkodva szédítette két évfolyamtársnőnket. Láthatóan nagyon jól érezték magukat. Mikor odaléptem hozzájuk rám mosolyogta, George pedig koccintottunk egyet.

Nem telt el sok idő, egy rakás szurkolóval a hátunk mögött versenyt ittunk. Mondanom sem kell, én nyertem, bár szoros verseny volt köztem és Brandon között, de az utolsó pillanatban fuldokolva felköhögte a sört. Körülöttünk mindenki hangosan nevetett és ujjongott. Sorban mindenki leperkálta nekem a győztesnek járó jutalmat.

A sarokban megláttam Carolt, farmert és egy topot viselt, amely túl sokat engedett látni az éhes szemeknek. Átfurakodtam a tömegen, majd kezem lassan a derekára csúsztattam. Meglepetten fordult hátra, ám mikor látta, hogy én vagyok, kiscica módjára hozzám bújt. A buli hátralevő részében végig mellettem dorombolt.

Éjfél is elmúlt már, mire elindultam haza. Ősz közepére járt, az éjszakák egyre hűvösebbek voltak. Szorosabbra húztam magamon kabátomat. Befordultam a sarkon és már meg is láttam a játszóteret, a legrövidebb út ezen keresztül vezet, így hát megindultam felé. Nappal idegesítő gyerekek hangos visítozásától zengett, este viszont kihalt volt, akár egy temető. Átvágtam a ritkás fű borította pázsiton, feltéptem a rozsdás kaput, majd hagytam, hadd csapódjon be mögöttem. Nem sok minden volt ezen a játszótéren, homokozó csúszdával, egy mászóka és egy hinta. Zsebre dugott kézzel haladtam a túloldali kapu felé, közben félrerúgva az utamba fekvő sörös dobozt, a kavicsos földön hangosan kongva ért földet.

Hírtelen erős szél söpört végig, meglengetve a hintákat, éles nyikorgást csalva ki belőlük. Automatikusan feléjük néztem, és megtorpantam. Az egyikben egy lány ült. Barna egyenes haja könnyedén omlott vállaira, folytatva útját a lapockájáig. Csak ült, lábaival lengetve kicsit a hintát. Az eget nézte.

Akkor még nem sejtettem, hogy ki ez a lány… hogy mire képes…